Merre mész?

„Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Efézus 2,1-10)

Kedves Testvérek!

Tavaly nyáron a Bibliatáborban nagy népszerűségnek örvendett az íjászat. Gyerekbarát tapadókorongos nyilakkal lehetett céltáblára lőni. Kívülről egészen egyszerűnek tűnik a dolog. Amkor az ember kipróbálja, természetesen először, ha a kezdők szerencséje közbe nem szól, mellé lő. Néhány próbálkozás után a felnőttek egészen jó aránnyal találják el a céltábla belső köreit. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy bárki gyakorol bármennyit, még olyan ember nem született, aki mindig a közepébe találna. Így van ez a profiknál is, máskülönben nem lenne olimpia, sem világbajnokság.

A szomorú valóság az, hogy az ember bármennyire is próbálja, időről időre célt tévesztenek az erőfeszítéseink. Pál apostol éppen egy ilyen íjász szakszót használ, amikor azokról a bűnökről beszél, melyek miatt halottak az emberek. Nem testi halálról van szó, sőt nem is arról, hogy mindenki minden időben csak rosszat képes cselekedni, hanem arról, hogy hányszor téveszt célt életünk. Könnyű kiszúrni a bűnt egy bankrablónál, vagy gyilkosnál, de Pál éppen arra világít rá, milyen nagyot tévedünk a bűnnel kapcsolatban. A bűn olyan, mint a célba lövés. Folyton azt gondoljuk, legközelebb jobban sikerül, közben folyton-folyvást célt tévesztünk. A bűn az, hogy életünk nem ér célba. Nem azok vagyunk, akik lehetnénk, vagy akinek lennünk kellene. Nem tesszük dolgainkat úgy, mint tennünk kellene. Vajon minden férfi olyan jó férj, mint lehetne? Megkönnyíti felesége életét? Vagy hangulata, vérmérséklete, ingerlékenysége rányomja bélyegét családja életére? Minden nő olya jó feleség, mint lennie kellene? Tényleg érdeklődik férje munkája iránt és megpróbálja megérteni a problémáit és aggodalmait a család fenntartásában? Olyan jó szülők lennénk, mint arra hívattunk? Valóban úgy neveljük és tanítjuk gyermekeinket, mint kellene, vagy gyakran kibújtunk a felelősség alól? Olyan jó fiak és leányok vagyunk mint lehetnénk? Megköszöntük eléggé, próbáltuk visszaadni, amit szüleinktől kaptunk? Minden munkaóránk szorgalommal telik és kezünk munkája valóban a legjobb, amire képesek vagyunk? Amikor megértjük mi a bűn, rájövünk, hogy az nem valami olyasmi, amit a papok találtak ki, hanem valami, amivel életünk teljesen át van itatva. A másik szó, amit Pál használ, a vétek. Szó szerint lefordítva azt jelenti, hogy valami mellé esni, vagy elcsúszni. Arra használják, mikor valaki letér a helyes útról, vagy átlép egy határt, amit nem lenne szabad. Vétkezni tehát annyi, mint a rossz utat tudatosan választani és így sosem érni el a valódi célt. Ott vagyunk életünk útján, ahol lennünk kellene? Elértük azt, ami képességeink, talentumaink alapján elérhető számunkra? Elértük azt a célt, hogy jók legyünk, feddhetetlenek, szolgálatkészek? A bűn tehát kudarc. Az a kudarc, hogy nem találjuk el a célt, hogy nem tudjuk a helyes úton tartani életünket.

Pál azt mondja, hogy az efézusiak halottak voltak. Hogy érti ezt? Hiszen milyen sokan, akik egyáltalán nem hisznek Jézusban, nagyon is elevennek tűnnek. De az apostol azt mondja, hogy lelkileg halottak és nekünk is ezt kell mondanunk. Istennel szemben érzéketlenek, vakok és süketek, mint egy holttest. Így élnek távol az élet, az örök élet forrásától. Bolondságnak tűnik, de ha elfogadjuk ezt, a világ valósága tárul fel előttünk. Az Isten által teremtett ember, tőle távol él. Ez a test kívánságának keresése. Nem a testi bűnök, hanem az az emberi önző indulat, hogy minden az én javamat kell szolgálja.

De Isten…, így kezdődik a negyedik vers és ez az egyetlen reményünk. Mit tett? Szeretetéből életre keltett Jézussal. Húsvét reggelén Jézus feltámadt a halottak közül. Az Atyaisten elfogadta a Fiú áldozatát. Azt az áldozatot, amit emberekért, az emberek helyett hozott. Azt, hogy kárhozatos halált halt a bűnös emberért. Amilyen bizonyosan feltámadt ő, olyan bizonyos, hogy vele együtt minket is életre kelt. Bűneink tehát halált hoznak ránk, Isten kegyelme pedig új élettel ajándékoz meg. Ingyen és egyedül az ő megbocsátó szeretete által, csakis Jézus miatt. Míg nélküle elvesztünk, vele új életre feltámadtunk. A bűn halálának ellentéte Jézus élete bennünk. Az a csodálatos lehetőség, hogy Isten Jézusért nekünk Szentlelkét adja.

Istennek ez az üdvösség az az ajándéka, amit Jézus feltámadásában kaphatunk. Ajándék, ami átvételre vár. Húsvét nem népszokás, nem hagyomány, hanem az új élet hajnala, mindenkinek, aki Jézussal együtt fel akar támadni. A mi dolgunk nem az üdvösség kimunkálása. Nem is a hit kierőlködése. Mindkettő Isten ingyen ajándéka azok számára, akik kérik és elfogadják. A mi dolgunk, hogy az Isten által elkészített jócselekedetekben járjunk. A bűn céltévesztés, Isten azonban értelmes és hasznos életre teremtett mindenkit. Lehetőségünk van folyton újra próbálni, néha talán sikerülni fog. Húsvét óta viszont lehetőségünk van a másik útra állni, amit Isten készített. Merre mész?

Ámen

1. Nagy hálát adjunk az Atya Istennek,
Mennynek és földnek szent Teremtőjének,
Oltalmazónknak, kegyes éltetőnknek,
Gondviselőnknek.

2. Hála tenéked, mennybéli nagy Isten,
Hogy szent igédet adtad mi elménkben,
És hogy ez által véssz ismeretedben,
Te kegyelmedben.

3. A romlás után nem hagyál bűnünkben,
Sőt te Fiadat ígéréd igédben,
Hogy elbocsátod őtet mi közénkben,
Emberi testben.

4. Felséges Isten, tenéked könyörgünk,
Hogy mutassad mge szent Fiadat nékünk,
Hogy őtet látván, benne remélhessünk,
Idvezülhessünk.

5. Adjad, hogy lássuk a világosságot,
Te szent igédet, az egy igazságot,
A Krisztus Jézust: örök vigasságot,
És boldogságot.

6. És ne ismerjünk többet a Krisztusnál,
Ne szerethessünk egyebet Jézusnál;
Maradhassunk meg a te szent Fiaddal,
Krisztus Urunkkal.

7. Adj igaz hitet a te szent Fiadban,
És jó életet minden utainkban;
És Szentlelkeddel vigy be hajlékodba,
A boldogságba.

8. Dicsőség néked mennyben, örök Isten,
Ki dicsértetel a te szent igédben,
Krisztus Jézusban, mi idvezítőnkben,
És Szentlélekben.

225. dicséret

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.