Isten fegyverzete

„Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde.” (Efézus 6,10-17)

Kedves Testvérek!

Az Efézusi levél olvasásában a következő héten érkezünk el a fent olvasható szakaszhoz, így most és a következő alkalommal erről lesz szó. Ebben a bibliai részben betekinthetünk Isten fegyvertárába és megláthatjuk azokat a fegyvereket, amikről Pál apostol azt mondja, hogy öltsük magunkra. Mielőtt most ennek a lelki fegyverzetnek az első három elemét közelebbről megvizsgálnánk, röviden hadd keressük meg a választ arra a nyilvánvaló kérdésre, hogy miért van erre egyáltalán szükségünk?

Pál az egész levélben arról beszélt eddig, hogy Isten az Ő szeretetéből, Jézus Krisztus által minden embert egy új néppé akar formálni. Azt akarja, hogy a választott népből és a pogányokból lett keresztyének egymással békességben alkossák ezt az új nemzetet. Ez az új társadalom az egyház. Tagjai pedig Krisztus kiválasztottai, Isten gyermekei vagy a világosság gyermekei, ahogyan az ötödik fejezetben fogalmaz az apostol. Ez az új nép, új emberekként jár a világban. Hazugság helyett igazmondás, harag helyett béke, lopás helyett nagylelkűség, pletyka helyett bátorítás, bosszú helyett megbocsátás, erkölcsi romlottság helyett önuralom, lerészegedés helyett Isten Szentlelkével való feltöltekezés jellemzi.

Miután Pál beszél ennek az új embernek a felöltözéséről és arról, hogyan változtatja át Isten kegyelme a családok életét, végül rátér arra, hogy Isten embere folytonos harcban áll. Ha csak abba gondolunk bele, hogy a fent felsorolt új jellemzők megvalósítása milyen nagy erőt kíván, rájöhetünk milyen nagy a feladat. De itt ennél többről van szó! Az új ember, aki Isten új teremtésének a részese, nem csupán egy kísérlet arra, hogy az ember ezentúl megpróbál jól viselkedni. Ez Isten ajándéka, kegyelemből, hogy senki se dicsekedjék, ahogyan a múlt héten olvastuk. A harc pedig abban áll, hogy a rend, békesség, tisztaság, világosság, egy szóval a jó teljesen ellentétes az ördög akaratával. Az ő neve görögül diabolosz, tehát felforgató, szétdobáló, héberül pedig szatanosz, tehát vádló. Aki tehát rálép az Isten útjára, az harctéren találja magát! Két lehetőség van előttünk. Harcolni, vagy kapitulálni. A kapituláció nem fogolytábort és a genfi egyezmény végrehajtását jelenti, hanem pusztulást, érthetőbben a kárhozatot és poklot. A harc viszont győzelmet és vele együtt dicsőséget kínál. Jézus győzött, tehát vele együtt mi is győzünk. „Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is.” (2Tim 2,11-12)

Csapataink tehát harcban állnak, nekünk pedig fel kell vennünk az Isten által nekünk elkészített fegyvereket. Nem hagyhatunk ki egyet sem, mert nem kezdő az ellenség.

Az első a sorban az öv. Felövezni magunkat annyi, mint felkészíteni a komoly munkára, vagy katona esetében a harcra. Ugyanarra kell gondolnunk, mint amikor azt mondjuk magyarul, hogy fel kell kötni a gatyát! Az öv az igazságszeretet öve. Akarok én egyáltalán harcolni az ördög ellen? -kérdezhetnénk. Az igazság az, hogy Jézus az életét adta értem, hogy kiszabadítson a jelen való gonosz világból. Azért, mert erre szükség volt. Ilyen nagy bajban van a világ és mi emberek is. Ha megértem ezt az isteni igazságot és ragaszkodom hozzá, a világot olyannak fogom látni amilyen, nem olyannak, amilyennek magát mutatja. A világ ugyanis azt mondja, feledkezz el a problémákról, menekülj a kihívásoktól, érezd magad jól. Mindent szabad és minden használ, mert ami nem öl meg az megerősít. Ezzel szemben a világ tele van gonoszsággal, önzéssel, haraggal. Sok-sok olyan dologgal ami elembertelenít. A cégek számára az ember csak vásárlóerő, a szórakoztatóiparnak csak néző és jegyvásárló, a közösségi médiának csak fogyasztó. A másik embernek csak lájk, vagy céltábla, eszköz arra, hogy céljainkat, dicsőségünket elérjük. Az igazságszeretet tehát késszé tesz a harcra, hogy felvegyük azt a sok hamissággal, szemfényvesztéssel. De azt is jelenti ez, hogy nem használhatjuk az ördög eszközeit, a cselt, képmutatást, hazugságot. A saját „terepén” nem győzhetjük le. Amitől az ördög irtózik, az a tiszta igazság. Nekünk is ragaszkodnunk kell az igazsághoz. A keresztyén ember jellemzői az egyenesség, tisztesség, becsületesség kell hogy legyenek, megerősítve az evangélium igazságával.

A második darabja a felszerelésnek a megigazulás páncélja. A páncél az, ami a létfontosságú szerveket védte elölről és hátulról. A megigazulás azt jelenti, hogy Isten bennünket Jézus kereszthaláláért olyan igaznak, tehát engedelmesnek, bűntelennek tart, mint szent Fiát. Mintha én magam lettem volna mindig olyan alázatos és szeretetteljes, engedelmes és hűséges gyermeke Istennek. A megigazulás annak az eredménye, hogy Isten békét kötött velem az Ő Fia által, Őérte, Őrá nézve. Nincs annál hatásosabb védelem, mint hit által megragadni a megigazulás ajándékát. Az, hogy „nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak.” (Róm 8,1) Emellé kell hozzátennünk a magunk igaz voltát. Nem kell cipelni a múlt terhét, így neki lehet fogni a jövőnek. A megigazulás által legyőzhetjük a kísértéseket. A keresztyén ember jellemzője így az erkölcsi igazság is. Az igazságossághoz tisztaságot, feddhetetlenséget és jóságot kell hozzátennünk!

A harmadik a sorban a lábbeli. Ez a római katonák azon félcsizmája, ami lehetővé tette számukra a hosszú menetelést és a biztos lábakon állást a harcban. Ez a jelentéktelennek tűnő darab tette lehetővé a Római Birodalom oly sikeres hódításait. A katonák gyorsabban és messzebbre juthattak el, mint bárki számított volna rá. A keresztyén katona saruja tehát a „békesség evangyéliomának készsége” (Károli). A készség felkészültséget, állhatatosságot, eltökéltséget jelent. Az békesség evangéliuma állhatatosságot szül, de ebben az esetben inkább arról van szó, hogy készen kell állnunk az evangélium hirdetésére. Az ötödik fejezetben így ír Pál: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” (5,15-16) Az ördög féli és gyűlöli az evangéliumot, mert ez az az erő, amely által Isten megmenti az embereket az ő zsarnokságától. Minket is és azokat is, akikkel mi fogjuk megosztani. Felcsatolva kell hát tartanunk az evangélium saruját.

A harc, amiben részt veszünk valódi és komoly, kezdjük el az ismerkedést a felszereléssel!

Ámen

Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet,
Hallgasssad meg, hű Megváltóm, gyermekedet!

Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit;
Törje össze balga szívem bálványait!

Szabadságot adj nekem, És tiszta szívet,
Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!

Vezess engem útadon, Magad légy az út,
Melyen lelkem a halálból életre jut.

Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet:
El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!

469. dicséret

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.