Isten fegyverzete 2

„Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde.” (Efézus 6,10-17)

Kedves Testvérek!

Legutóbb közelebbről szemügyre vettük az Isten által kínált fegyvertár első három elemét, az igazságszeretet övét, a megigazulás páncélját és a békesség evangéliumának saruját.

A következő darab a sorban a hit pajzsa. Ez a pajzs a római katona azon felszereléséhez hasonló, ami akkora volt, hogy mögé tudott rejtőzni a katona az ellenség nyilai elől és képes volt a szurokba mártott gyújtólövedékekkel felvenni a harcot. Éppen erről beszél Pál itt, hogy a gonosznak tüzes nyilai vannak. Ezek az ellenséges törekvések mind arra irányulnak, hogy fellobantsanak valamilyen tüzet, ami aztán rombolhat bennünket. Ilyen tüzek a kísértés tüzei, a harag forrongása, a hirtelen kimondott meggondolatlan szó, elhamarkodott cselekedet. Ilyen tűz lehet az aggodalmaskodás, vádaskodás, ellenségeskedés, gyűlölet, bizalmatlanság. Milyen könnyen lángba borítják ezek az egész embert. Uralhatatlan testi vágyak, függőségek, másokat bántó, önmagát emésztő harag, megbénító és megbetegítő aggódás. Minden célba érő nyíl a gonosz sikere, akár minket, akár kapcsolatainkat, vagy rajtunk keresztül a másik embert égeti meg. Ezek ellen hatásos fegyver a hit. A hit, mint egy pajzs, aminek az alapja egyedül Isten. A római gyülekezetnek ezt írja Pál: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róma 1,17) A gonosz mindig ezt a bizalmat támadja. Arra akarja rávenni az embert és arra is veszi rá, hogy ne Istenben bízzon. A Biblia legelején leleplezi magát, amikor azt mondja Évának, nem úgy van, ahogyan Isten mondja, sőt éppen fordítva. Ennek a hazugságnak pedig azóta is bedől az ember. Pohárt ragad, mert úgy érzi ezt a napot nem bírja ki még Isten segítségével sem. Aggódik, mert „itt már az Isten sem segíthet.” Vádaskodik, ellenségeskedik és gyűlölködik, mert meg kell győznie önmagát arról, hogy értékesebb, mint a másik ember, hiába mondja Isten, hogy értékes vagy. A hit ezekkel veszi fel a harcot. Mert a hit Isten szavát igaznak tartja, még ha pillanatnyilag mást is lát. A hit látja a láthatatlant. Igaznak tartja Isten szavát és ahhoz igazítja a tetteit. Eső ellen köpönyeg, a tüzes nyilak ellen pedig a hit pajzsa való.

A fej védelméről a sisak gondoskodik. Mi védi meg az ember gondolatait? Az üdvösség sisakja. Éppen az üldöztetés és nyomorúság idején bizonytalanodik el leginkább az ember. Van Isten? Ha igen, miért történik mindez? Sok ilyen gondolat fogant már emberi fejekben. Az üdvösség az a reménység, hogy Isten nem csak a bűneinket bocsájtotta meg Fia áldozatáért, de csakugyan őérte, az ő kegyelmét egyszer majd kiteljesíti. „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” (Filippi 1,6) Ez az üdvösség reménysége. Valamint az, hogy „meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 8,38-39) Az üdvösség tehát meggyőződés, hogy Jézus megváltott, ugyanakkor reménység is, hogy a legjobb még hátravan. Ma különösen is ki vannak téve a felnövekvő generációk annak a veszélynek, hogy elfeledkezzenek a jövőről. Tejesen belefeledkezünk abba, ami éppen van. A televízió és a különböző képernyők átformálják gondolkodásunkat. Óriási szükségünk van az üdvösség sisakjára, hogy a jövőbe vetett bizalommal hordozzuk a jelen terheit, és vegyük fel a harcot az életünket érő kihívásokkal.

Az utolsó eszközünk a kard. Ruhatárunk egyetlen kimondottan támadásra is való darabja. A római katona rövid kardja a példa, amivel nem csak megvédte magát, hanem előretört az ellenség soraiban és győzelmet aratott. A mi fegyverünk a Lélek kardja, ami az Isten beszéde. Ez a Biblia, annak valamennyi kijelentésével. Minden felszerelés esetében lényeges, hogy hozzátegyük önmagában egyik segítségével sem lesz eredményes a harcunk. Így van ez a karddal is. Vagdalkozhatunk Igékkel, rongyosra olvashatjuk a Bibliánkat, ha ehhez nem ragasztunk hitet, reménységet, szívbéli bizalmat és igazi jócselekedetet, kudarcot fogunk vallani. Éppen ezért a Lélek kardja ez. A Lélek Isten leleke, akit a benne hívőknek ad, nem mindenki részesül ebben az ajándékban. Ez a kard valódi fegyver. Jézus azt ígérte: „Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lukács 12,11-12)

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsidók 4,12) A mai napig ilyen Isten kardja. Most is arra használja, hogy átvágja vele az emberek ellenállását, beledöfjön lelkiismeretükbe és lelki ébrenlétre serkentse őket.

Ez a hat darab alkotja tehát az Isten által készített fegyverzetet. Minden ember a harctéren áll. Nem kell nagy kozmikus csatára gondolnunk, elég ha életünk sok-sok kis küzdelmét felidézzük. Jobban megvizsgálva ezeket felfedezhetjük a gonosz munkáját saját szívünkben, gondolatainkban, az egymásnak feszülő érdekek és indulatok sűrűjében. Kritikus időkben, amikor a frontvonal áthalad életünkön, észrevesszük, hogy felkészülten, vagy védtelenül járunk-kelünk a világban. A keresztyén ember felkészült. Magára veszi, ha kell fáradságos munkával is az Isten fegyverzetét, mert tudja arra szüksége van. Nem hagy ki egyetlen darabot sem. Milyen sokszor tapasztaltam már például, hogy a békesség evangéliumának saruját egyszerű cipőre cseréltem és szám zárva is maradt. Nem tudtam bátorítani, vigasztalni, örömhírt hirdetni. Mennyiszer hagytam sarokban a hit pajzsát és lobbantott lángra a gonosz megannyi tüzes nyila.

Vegyük hát fel napról-napra az Isten fegyverzetét. Gyakoroljuk a benne való forgolódást. Először talán szokatlan lesz, mint Dávidnak Saul páncélja, de végül „diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” (Róma 8,37) Ámen

„Imádkozzatok és buzgón kérjetek!”
Bűnös voltunkért, Uram, ó ne vess meg!
Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk,
Hallgass meg Fiad nevébe’, ha kérünk.

„Keressetek buzgón és megtaláltok!” –
Téged keresünk, Uram, hogy bűn s átok
Erőt ne vegyen mi rajtunk, légy nékünk
Égi útunk, igazságunk, életünk!

„Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” –
Elfáradtunk, Uram, e világ zaján;
Ó, nyisd meg az égi béke szép honát,
Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

475. dicséret

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.