“Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,4-7)
Egy felszólítással kezdődik az igerészlet: örüljetek! Advent negyedik vasárnapja az örömről szól, hiszen egészen közel van már karácsony. Az örömmel úgy vagyunk, mint nagyon sok mással az életünkben. Ha van rá okunk örülünk, ha nincs, akkor viszont el sem tudjuk képzelni. Van úgy, hogy az örömünket semmi sem veheti el, és talán ennél többször érezzük úgy, hogy semmi nincs, ami örömöt okozhatna. Talán valóban nem örülünk most semminek amikor ezeket a sorokat olvassuk. Ha így van akkor éppen nekünk szól ez az ige! Ha valaki mindig arra vár, hogy valami majd örömöt szerez neki, akkor mindig talál valamit, ami ebben megakadályozza! Örüljetek! Van miért! Nem azért a sok mindenért, ami ebben az évben nem volt jó, hanem azért a sokért, ami jó volt. Sőt, örülhetünk annak, ami nem múlandó, hanem örökkévaló. Karácsony öröme ilyen öröm, kétezer év nem tudta elhomályosítani!
A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Hogyan kell viselkednünk? A katolikus bibliafordítás úgy fogalmaz, hogy méltányosan. Csia Lajos bibliafordító lelkész pedig a kíméletesség szóval fordítja le azt a nem könnyen lefordítható görög fogalmat, amivel az apostol itt a gyülekezetet jellemzi. Jézus követőinek ez a tulajdonsága, magában Jézusban lelhető fel a legtisztábban. Nem elsősorban arról a szelídségről van szó, amit a kereszt hordozásában látunk a Golgota felé vezető úton. Sokkal inkább arról az emberségről, amit a parázna nővel szemben tanúsított, akit megvédett a lincselő tömegtől. Vagy abban, ahogyan a samáriai asszonnyal szóba állt, pedig ő még a sajátjai elől is bujdosott. De ezt látjuk akkor, amikor Péternek nem hánytorgatja fel tagadását, és akkor is, amikor Tamásnak kész megmutatni sebeit. Nem arról van szó, hogy elnézőnek kell lennünk, hanem arról, hogy éreznünk kell a határt jogaink érvényesítése és a másik ember méltósága között, és tudni, hogy ez utóbbi fontosabb. Emberséget, kíméletességet, méltányosságot és szelídséget kell a keresztyén embernek magára öltenie, hogy Krisztus jó illatát árassza a világba. Bár csak tudnánk többször ilyen nagyvonalúak lenni!
Végül ne aggódjunk! Könnyű azt mondani! Több dolog van, ami miatt aggódhatunk, mint ami miatt nem. Az apostol itt saját receptjét árulja el. Pedig neki volt oka aggódni. Amikor ezt az utolsók közé tartozó levelét megírta Pál, akkor fogságban volt Rómában, sok bizonytalanság között. Mit tett mégis? Imádkozott. Nem véletlen, hogy arra buzdítja a gyülekezetet imádkozzanak, könyörögjenek és adjanak hálát. Ezek az imádságnak olyan fontos formái, amiket gyakorolnunk kell. Milyen jól tud kérni az, aki előbb hálát adott azért, amije már van, és aki könyörgött már másokért! Ilyenkor előfordul, hogy a magunk gondjáról teljesen meg is feledkezünk. Az ilyen imádság hatásos az aggodalom ellen!
Istennek mindent értelmet meghaladó békessége őriz bennünket. Az a békesség, amiért Jézus könyörgött az övéi számára a Gecsemáné kertben. Ez az a békesség, amit a világ nem adhat, és amit el nem vehet. Ez abban a Jézus Krisztusban a miénk, aki az első karácsonykor, mint kisgyermek jelent meg, aki úgy ment el ebből a világból, mint Megváltó, és aki királyként fog egykor visszajönni. Általa, benne és miatta tudhatjuk, hogy Isten szeret és velünk kapcsolatba akar lépni, hogy együtt nagyszerű dolgokat hozhasson létre Teremtő és teremtmény. Milyen kézenfekvő, egyszerű, mégis felbecsülhetetlen lehetőség, hogy bármikor és bárhol odafordulhatunk hozzá. Tegyük meg ezt még ma!