“Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az Úr, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek Ura. De ki tudja majd elviselni eljövetelének napját, és ki állhatna meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze és mint a ruhatisztítók lúgja. Ahogyan nekiül az ötvös, hogy megtisztítsa az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az Úrnak. És olyan kedves lesz az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint az ősrégi napokban, a hajdani években. Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók, a házasságtörők és a hamisan esküt tevők ellen, azok ellen, akik sanyargatják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! – mondja a Seregek Ura. Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat. Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ura.” (Malakiás 3,1-7)
Egy csapat nő a Bibliát tanulmányozta együtt. Mikor elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja:
“…leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt”.
Ez a vers teljesen lenyűgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalmon megosztja a többiekkel.
Azon a héten ez a hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben. Nem említette neki, hogy milyen célból akarja megnézni, azon túl, hogy egyszerűen kíváncsi a tisztítási folyamatra.
Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.
A nő elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette az igeverset: “leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt”. Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között, megsemmisül.
A nő egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: “Honnan tudja, hogy mikor lesz teljesen tiszta az ezüst?” Az ötvös mosolyogva így válaszolt: “Ó, az nagyon egyszerű – akkor, amikor meglátom magamat benne.”
Először arról volt szó adventben, hogy helyre kellene tennünk várakozásunkat, vagy inkább elvárásainkat. Most a második adventi vasárnap a prófétai Igék arról beszélnek, hogy aki jön, akire várunk, miért is jön, milyen célja van az ő népével, azokkal, akik hajlandóak az Ő kezébe tenni magukat.
Jézus Krisztus születésének és életének komoly célja volt. Egykor talán erre mutató szimbólumok voltak azok a külsőségek, amik karácsony ünnepén még ma is minden vallásos háttér nélkül megmaradtak. Ilyen a fenyőfa, az ajándékozás, de ilyen maga az ünnep helye a naptárban. Mikeás prófétai igéje is Jézus életének céljára mutat rá. Ha tudjuk kit várunk talán jobban tudjuk várni és fogadni is. Miért is jött hát Jézus? Hogy megtisztítsa népét, mint az ezüstöt az ötvös. Legyen ma az adventi üzenet számunkra ez: Isten kezébe veszi az életünket, hogy a lehető legnagyobb értéket képviselje, miután megtisztult.
Nem a szenvedésről, nem az ércben lévő szennyeződésről, hanem Isten kitartó szeretetéről beszél nekünk ez az Ige most. Kit várunk? Érdemes várni? Úgy tűnik igen! Egész advent ezzel bíztat: „Jön már!” Gondolkodjuk el azon, vajon mit kellene, hogy a Nagy Ötvös kitisztítson a mi életünkből és azon, hogy milyen lenne a fényesen csillogó ezüst-élet! Ámen.