A mi várunk

„ A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra. Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.) Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait.  Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld.  A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.) Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.  A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)”  (Zsolt 46)

Kedves Testvérek!

Csend. Ezekben a napokban sokunkat foglalkoztat a csend kérdése. Lehet, hogy mindenkit egészen másképpen. Az idősek számára talán túl sok a csend, éppen ezért menekülnének tőle. Szól a rádió, a tévé, igyekeznek emberükre akadni, hogy szót tudjanak váltani valakivel. Várják a betérőt, legyen segítő vagy rokon, vagy csak egy ismerős. Ezzel szemben a kisgyermekes szülők és az iskolásokat nevelők csendre vágynak. Lesik azokat a perceket, amikor végre nyugalom van. Már alszanak a gyerekek, vagy éppen még nem ébredtek fel. Nem jön újabb feladat a Krétán, vagy Messengeren. Emlékszem jól azokra az évekre, amikor hetente harmincegynéhány hittanórát tartottam. Hazaértem az iskolából és csak egy valamire vágytam: csendre.

Bármelyik oldalon is álljunk, csendbőségben, vagy csendhiányban, az a tapasztalat, hogy nem tudunk a csenddel mit kezdeni. Sem idős nem találja a helyét ebben a csendben, sem a fiatalok nem bírják. A tizenévesek talán egyenesen nem is tudják mi az. Fülükben a fülhallgató, kezükben a képernyő. A csend manapság már azt jelenti inkább, hogy hagynak azt csinálni, amit én akarok. Nem keltek zajt, és nem zavarok senkit és engem sem zavarnak. De a csend ilyenkor nem nyugalom.

Egyedül, bezárva pedig a csend nyomasztó. Tele van aggodalommal és félelemmel. Tele van az elmúlt idő sok terhével és jövő sötét fellegeivel. A hírek nyugtalanítóak. Mi lesz velem, mi lesz a családdal? Ez a csend sem nyugalom.

Most nekünk szól a felszólítás: Csend! Állj le! Bárcsak képesek lennénk magunkat öt percre meglopni, hogy azt a kis időt Istennek adjuk! Nem beleborzongva a csendbe. Kikapcsolnánk zajforrást, képernyőt és bekapcsolódnánk. Mert nem kikapcsolásra van igazán szükségünk. Nem a semmire, hogy elmeneküljünk magunktól, hanem bekapcsolódásra.

Amikor azzal nézünk szembe, hogy elmarad az ünnep, most virágvasárnap, hamarosan húsvét, akkor ebből mi zavar minket a legjobban? Mi hiányzik leginkább? Mit kívánnánk, ha valamit visszakaphatnánk belőle?

Idén nem kell majd belepusztulni a készülődésbe, nem kell elmenekülni az ünnep elől, ki kell böjtölni azokat a napokat is. De lehet ünnepelni. Most nem csupán kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni.

Állj hát meg! Hagyd abba, amit teszel, vagy tennél! Ne azon gondolkozz mi lesz! Ne azt kutasd miről maradsz le éppen? Csendesedj el és tudd meg, hogy az Úr az Isten.

Kapcsolódj be Isten közelségébe, ő már vár! Megtudod, hogy ki Ő. Szamárháton bevonul Jeruzsálembe, hogy elárulják. Emberré lett, hogy keresztfára szegezzék, de előtte jól meg is korbácsolták. Sírját lepecsételték, de harmadnap feltámadt. Ki ez, kérdezték a tanítványai is?

A 2. versben ezt olvashatjuk: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Itt ugyanaz a szó található, mint Ézsaiás könyvében: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55,6) Isten tehát az a mindig közel lévő, megtalálható, akiben oltalmat és erőt találhat, aki csak keres. Ő az oltalom és az erősség. Még akkor is, ha feje tetejére áll a világ, ahogyan most egyik hétről a másikra. Még ha tajtékoznak is a vizek, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a káosz úrrá lesz az életünkön. A hegyek a tenger mélyébe borulnak, ami életünk alapját, biztonságunkat jelentette, ami úgy tűnt nem hagy cserben, az most eltűnőben. Megszűnnek a munkahelyek, egyre közelebb a vírus, egyre inkább be vagyunk zárva, lefagytak a gyümölcsfák. A reménységünk hegyei megrendülnek. De a csendben ez a tiszta hang hallatszik: „mindig biztos segítség”.

Isten városa egy olyan hely, ahol nem a tenger tombol, ami nem inog meg. Csendes folyóvíz örvendezteti, teszi termékennyé, nyugtatja lakóit. Egy város, ha ostrom alá került, de a vízforrása védve volt, lényegében akármeddig ellenállhatott az ellenségnek. Ez vár ránk Isten mellett!

A 46. zsoltár Luther Márton kedvenc zsoltára volt. Amikor Wartburg várában kényszerű fogságban volt, mert életére törtek, (mint a mi mostani kényszerű fogságunk) akkor azt mondta: „Énekeljük el a 46. zsoltárt, ők pedig hagy tegyék a legrosszabbat, ami telik tőlük.”

Virágvasárnap van. Talán lelki szemeink előtt megelevenedik a hozsannázó tömeg. A pálmaágak, virágok, ruhák Jézus szamara lába előtt. Ma Isten csendre hív, hogy észre vehessük ki az ott szamárháton. A 331. dícséretünk így beszél Jézusról: „Jézus király, és magát annak vallja, De hogy királlyá tegyék, nem javallja; Sőt, noha Isten, Sion királya: Lett az időben szolgák szolgája.” Noha Jézus királyi módon vonult be Jeruzsálembe, nem azért tette, hogy földi trónt foglaljon el. Neki kereszt-trón és töviskorona jutott, mert ezt vállalta értünk. A csendben ma elfoglalhat egy sokkal méltóbb helyet!

„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.”

Ámen

Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal angyalsereg áld s magasztal. Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek a mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, szózatunk, ha mi, semmiségek áldozunk tenéked!

Csodálatos Felség, hadd dicsérlek Téged: hadd szolgáljon lelkem néked! Angyaloknak módján színed előtt állván bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

Általjársz Te mindent; rám ragyogni engedd életadó, áldott Lelked! Mint a kis virág is magától kibomlik, rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj Uram, vidáman fényességed látnom s országod munkálnom!

Egyszerűvé formálj belső, lelkiképen, békességben, csöndességben. Tisztogasd meg szívem: tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel mindig felszálhassak sasszárnyon, csak Te légy világom!

Jöjj és lakozz bennem: hadd legyen már itt lenn templomoddá szívem-lelkem! Mindig közellévő: jelentsd magad nékem, ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn mindenben csakis Téged lásson, leborulva áldjon!